Hogyan

Balatontúra - Hogyan csinálnánk mi? (illetve hogyan csináltuk mi az ősbejáráson májusban)

Balatoni Szimpla, csütörtök, reggel 9 óra:

Leértünk a Déliből a vonattal Fűzfőre, nagy nehezen megtaláltuk a Szimplát a kikötőnél, jó hogy mások is jöttek erre. Jó kis hely ez, bár most reggel még nincs nyitva. Óriási terület, egy nagy fehér teraszos házzal, a füves udvaron rengeteg játékkal. Most váltjuk ki a Balatontúra útlevelet, felcímkézzük a szállítandó csomagjainkat nevünkkel és hogy gyalog vagy biciklivel vagyunk, és bepakoljuk a csomagokat a Balatontúra autóba. Az autó el is vitte a cuccainkat, nem is marad más hátra: Indulás!

Egy-két óra gyaloglás után megállunk reggelizni, mivel még nem igazán ettünk semmit. Kisbolt, kis étel, sok ásványvíz. Nézzük a lányokat, és kalapot/kendőt öltünk és bekenjük magunkat naptejjel, mert eléggé tűz a nap. Gondolkozunk hol fogunk ebédelni és fürödni. Tovább.

Kora délután Alsóörs környékén találunk egy büfét barátságos árakkal, itt ebédelünk egy szép nagy halat kenyérrel és koviubival. Még szerencse hogy pont egy strand mellett van, le is zúzunk fürödni. Kis lábmasszázs, nagy fürdés, majd strandon fekvés.

Csopakon találunk egy pincét közvetlenül a bicikliút mentén, meg is kóstoljuk hát a helyi bort fröccsként, jó hideg szódával. Pont ez kellett!

4-5 óra körül érünk az első szállásra, a portán látjuk hogy egész jó kevezményt kaptunk a túraútlevéllel az árból. A sátrunk már itt vár, név alapján megkapjuk. Tetszik a kemping, sok az árnyék, van saját strand, wifi a portán és kultúráltak a zuhanyzók. Felverjük a sátrat az árnyékban és meguzsonnázunk az otthonról hozott elemózsiából. Már látjuk hogy felesleges volt cipelni. Húzza a hátunkat és amúgy is van a legkisebb helyen is bolt. Lazítunk egy kicsit, megfürdünk még egyszer, megismerkedünk más Balatontúrázókkal, akikkel estefelé együtt fedezzük fel Balatonfüredet. Beülünk fröccsözni egy kisebb büfébe, elmegyünk a mólóra, megetetjük a hattyúkat kenyérrel, megnézzük mit fogtak a horgászok, csinálunk közös képeket és hopp késő este lett.

Korán, éjfél előtt lefekszünk, hajnalban akarunk indulni, hogy ne kelljen nagyon melegben menni.

Péntek, reggel 5:30 – borzasztó korai kelés

Gyorsan összepakoljuk a sátrat, és reggeli nélkül 6 órakor indulunk, a sátrakat a portán hagyva a csomagszállító autónak. Találunk egy korán nyitó kocsmát, ahol iszunk egy kávét, és meghallgatjuk a helyi horgásztörténeteket. A vízparti utat választjuk, nem megyünk fel a Visszhangdombhoz (az egyetlen oka ennek hogy tudtuk hogy pár nap múlva biciklivel arra fogunk menni). Így láthattuk a keszegek ívását. A sekély vízben a kövek között végig a parton százával csillogtak a halak, az őrültebbek még a szárazföldre is kivetették magukat. Sosem láttunk még ilyet. Kár hogy nem tudtuk jól lefényképezni.

9-kor már a Tihanyi révnél várjuk a kompot. Rövid az út át Szántódra, de annál szebb. Még csendes a Balaton, sehol a vitorlások.

Szántódra átérve keresünk egy ABC-t és egy parkban reggelizünk.

Egészen Zamárdiig megyünk, ekkorra már nagyon meleg van, csobbanunk is egyet a Balaton Soundos szabadstrandon. Fekverészés, naptejezés.

Siófok előtt találunk egy óriási vízparti büfékomplexumot, ami egész olcsó, itt jól megebédelünk. Óriási adagok, megiszunk rá egy sört, és arról beszélünk milyen jó itt nekünk.

Átsétálunk Siófokon, egész furcsa így, nappal, nem kifejezetten strandra jövet ez a sétány. Arról beszélünk, hogy este lehet bejövünk bulizni, végülis nincs messze a szállás, csak 5 km, az egy óra séta. Ja tényleg, jöhetünk akár vonattal is.

Szabadifürdőn szintén vízparti a kemping, ott a sátor, fel is állítjuk. Megfürdünk, pihenünk, este több Balatontúrással bemegyünk Siófokra. Nem maradunk sokáig, egy-két sör és vissza a szállásra.

Szombat, 6:00 – ismét korai kelés

Elindulunk az utolsó szakaszra, várva az esti bulit. Azt gondoltuk ez egy unalmas szakasz lesz, mégis érdekes Láttunk strandtemplomot, kerti padokkal, és egy kilátónál reggeliztünk, ahonnan az egész keleti medencét belátni. Hihetetlen látni, hogy ekkora távot megtettünk gyalog. Büszkeség tölt el.

Jókedvűen megyünk tovább, Kenesén fürdünk a strandon majd ebédelünk egy büfében. Innen már csak egy kicsi, de nem sietjük el. Pont négy órára érünk be a szokásos szombati bulicsobbanásra a Szimplába. Ordít a kokodzsámbó, a blúdábádí, a búmbúmbúmbúm, az okitej és még sok elfeledett egynyári sláger, mi meg sok Balatontúrással együtt ugrálunk be a Szimpla stégéről a mély vízbe és dobáljuk egymást labdákkal. Zseniális.

Itt a szállás faházakban van, végre ágyon alszunk és nem kell sátrat állítani. Estefelé a Szimplateraszon söröztünk és beszélgettünk az összeverődött emberekkel, és estére elindult a buli. Úgy alakult hogy nem nagyon aludtunk, és hazamenni sem nagyon akartunk…

A Balatontúra azonban nem csak játék és mese, igen komoly fizikai megterhelést jelent. Ami biztos, fájni fog. Gyalog és biciklivel másképp, de lesznek rossz pillanatok. Hogy a lehető legkevesebb fájdalomban legyen részetek, készítettünk egy kis túlélő információs csomagot nektek. Íme!

Általános Balatontúra túlélő tippek:

Gyere kényelmes, túrához illő, a hőmérsékletnek megfelelő világos színű ruházatban. A hátizsákod súlya ne legyen több mint a testsúlyod 10 %-a. Csak annyi ruhát hozz magaddal, amennyire biztos, hogy szükséged lesz három nap alatt, de kalkulálj be egy esetleges lehűlést. Hozz sátrat (lehetőleg többen beszéljetek össze és aludjatok egy sátorban), hálózsákot és derékaljat is, nehogy felfázz. Mindenképpen hozz fejfedőt elkerülendő a napszúrást, mivel szinte egész nap a szabadban leszel. Hozz jó erős napfényvédő krémet. Időnként pihenj meg árnyékban. Legyen nálad evőeszköz, ruhaszárítókötél, a kempingben ilyeneket nem mindig tartanak. Hozz fürdőruhát, papucsot és törülközőt 

Gyalog:

Legyen kényelmes, jó cipőd, ami nem töri fel a lábad, lehetőleg túracipő. Hozz jó zoknit, ami nem csúszkál a lábadon, hogy minél kevesebb vízhólyaggal megúszd. Amikor odaérsz a szállásra, válts át papucsra és strandszerkóra. Egy-két óránként állj meg pihenni. Mindenképp csobbanj egyet útközben, hogy felfrissítsd magad.

Biciklivel:

Hozz párnázott biciklis nadrágot, különben nagyon fog fájni a hátsód. Nézesd át a bicajt mielőtt elindulsz, és hozz alapvető javítóeszközöket. Hozz lakatot a bicajra, hogy ne kelljen mindig őrizgetned. Mindenképp csobbanj egyet útközben, hogy felfrissítsd magad.

Balatontúra - nyarald körbe a tavat! on Facebook

Támogatóink

Szimpla
Balaton Tourist
Varga Pincészet